A  Határtalanul pályázat keretében a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola és tagintézményei: a nyírjákói és a laskodi általános iskola 30 tanulója vett részt április végén  négy napos felvidéki kiránduláson.

Az út során felkerestük a Rákóczi család életének legfontosabb, ma is megtekinthető emlékhelyeit. Borsiban felkerestük II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőházát, ahol a gyerekek érdekes ismertetőt hallhattak a tárlatvezetőtől.  A következő állomás Tőketerebes volt, ahol az Andrássy-család egykori kastélyában működő múzeumot, és gyönyörű kertjét kerestük fel. Utunkat folytatva megérkeztünk Eperjesre, ahol városnézésen vettünk részt, majd elfoglaltuk szállásunkat. A három iskola tanulói már az első nap összebarátkoztak.

A második nap reggeli után Bártfán kezdtük a programunkat városnézéssel. A csodálatos városka főtere valamennyi felvidéki város közül a legtökéletesebben őrzi a középkor hangulatát. Számomra különösen szívet melengető érzés volt, amikor a főtéren sétálva ismert dalokra figyeltem fel. Az egyik sikátorban egy bácsika hangszerén játszott ismert magyar dallamokat. Talán hallotta, hogy a csoport magyarul beszél, talán nekünk játszotta…? Ma is bánom, hogy nem beszélgettem vele, de szeretettel és hálás szívvel gondolok rá. 

Érzelmileg feltöltekezve érkeztünk 1 órás hegymászás után a zborói vár maradványaihoz, ahol a történelem szele ismét megérintett bennünket, hiszen azon a földön járhattunk, ahol 1666-ban Zrínyi Ilona házasságot kötött I. Rákóczi Ferenccel, és ahol 1676. július 8-án meghalt a fejedelem.

A harmadik napon Közép-Európa legnagyobb várromját, Szepesváralját kerestük fel, majd Lőcse városát, amelyről azt tartják, hogy a Szepesség koronájának legnemesebb ékköve. A következő állomás Késmárk városa volt, ahol Thököly Imrének, a Habsburg-ellenes függetlenségi harc kuruc vezérének mauzóleumát látogattuk meg.

Kirándulásunk 4. napja is maradandó élményekkel gazdagította kis csapatunkat. A magyar történelemben is fontos szerepet játszó  Kassa nevezetességeit kerestük fel, többek között a Szent Erzsébet-főszékesegyházat (benne II. Rákóczi Ferenc síremléke), a Rodostói házat, amelyben a nagy fejedelem keze munkáját is megcsodálhattuk, és meghatódva hallgattuk a fejedelem életének utolsó óráiról szóló történetet.  Megcsodáltuk a város főutcáját, sütiztünk az Aida cukrászdában, majd kicsit elfáradva indultunk haza.

Ez a négy nap maradandó, hasznos, szép élményekkel gazdagította a tanulókat.  A gyerekek érdeklődéssel, és megfelelő tiszteletadással viselkedtek a történelmi falak között. Egyikük megjegyezte: „Olyan helyen járunk, ahová lehet, hogy soha az életben nem jutunk el többet.”

Akiknek köszönhetik a gyerekek ezt a felejthetetlen élményekben gazdag kirándulást: Hepp János, Siposné Silye Betti, Faggyas Anikó kísérőtanárok.

Baktalórántháza, 2017-05-11                    

Faggyas Anikó (magyar-történelem szakos tanár)

FOTÓK...


2015 © Copyright regulybakta.hu