ERDÉLYI UTAKON

/BAKTALÓRÁNTHÁZA/

„Őseink nyomában”

„Őseink nyomában” címmel szervezett négy napos történelmi kirándulást a Határtalanul program keretén belül a baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola május 24-27-ig. A Határtalanul program keretében általános iskolák pályázhattak a HAT-15-0575–ös számú felhívásra, mely a kiíró a határon túli magyarság magyarországi diákokkal és tanáraikkal való megismertetését, együttműködését tűzte ki célként. A programban a helyi gyermekeken kívül a tagintézmények iskoláiból is részt vettek a tanulók, így a laskodi Platánfa Általános Iskolából, és a Nyírjákói Tagintézményből, összesen negyven gyerek. 

Az úti cél a csodálatos Erdély, a történelmi Magyarország szép vidéke volt.   A gyerekek már első nap a buszon összebarátkoztak. Az erdélyi utakat róva, ámulva nézték a vidék mélységeit, magasságait, a hatalmas égbe nyúló sziklákat, sok meseszép tájat ismerhettek meg. Felkeresték azokat a legismertebb történelmi és irodalmi nevezetességeket, amelyekkel a tanítási órákon már találkozhattak, vagy hamarosan találkozni fognak.

Ellátogattunk Nagykárolyban az Arany Szarvas fogadóhoz, amelynek ablakából Petőfi Sándor először látta meg Szendrey Júliát, és ahol a megyebálon megismerkedtek. Ma polgármesterei hivatal működik a szépen helyreállított épületben. Megcsodáltuk a Károlyi-kastélyt, annak gyönyörű parkját, felkerestük Károly Gáspár bibliafordító szobrát is. Megkerestük Kaffka Margit szülőházát, amelyben ma is él egy nagykárolyi család. Kolozsváron a Szent Mihály templomban jártunk, megnéztük a híres Mátyás - szobrot, illetve az igazságos király szülőházát.

A Békás-szoros és a Gyilkos-tó vidékét is bejártuk. Jártunk Gyergyószárhegyen, Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál, és koszorúztunk a Trianon-emlékműnél.  Korondon a helyi népművészeti alkotásokban gyönyörködtünk. Szejkefürdőn felkerestük Orbán Balázs polihisztor sírját, ahol szintén elhelyeztük az emlékezés és tisztelet koszorúját. A csíksomlyói Nyeregben gyönyörködtünk a festői kilátásban, majd a kegytemplomban mindenki elmondott egy fohászt a Szűz Mária-szobor előtt. Mádéfalván megemlékeztünk a 200 székely lemészárlásáról. Jártunk Parajdon a sóbányában, Szovátán a Medve-tónál, tiszteletünket tettük Ady Endre szülőhelyén is. - számol be Sütőné Faggyas Anikó tanárnő, a program fő szervezője a mozgalmas napokról.  

A csoport két estét töltött el együtt a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjaival, ahol nagyon nagy szeretettel várták őket. Antal Teréz igazgatónő bemutatta az iskolát, a települést. Volt itt esti táncház, irodalmi est, ahol mindkét iskola diákjai verseket, prózai részleteket, székely, humoros írásokat mutattak be. De egy közös faültetéssel örökre megpecsételték barátságukat és kapcsolatukat, amikor az itthonról magukkal vitt nemes tölgyet, a baktai Erdészet adományát együtt elültették. És mivel a gyerekek könnyen barátkoznak, így egy közös barátságos futballmérkőzést is pillanatokon belül megszerveztek. Új barátságok szövődtek a két település diákjai között, az emlékezetes búcsúesten már e-mail címet cserélve köszöntek el egymástól, a szálláshelyre utazva. Innen. a sípálya tövétől a Gyergyói-medencére is ráláttak. A szép tájak olyan nagy tetszést arattak, hogy többen közülük, szívesen ellakna ilyen tiszta és csendes környezetben.  Az úti tarisznyák élményekkel, új ismeretekkel gazdagon megrakva teltek meg, tanuló éveiknek egy boldog eseménye, amely életre szóló élménnyel megajándékozva őket, örökké emlékezetes marad.     

Erre a projektre 1.181.000.- Ft támogatást nyertünk. Bízunk benne, hogy a pályázat megvalósításával támogathatjuk mindkét tanulói célcsoport személyes kapcsolatainak alakítását, magyarságtudatának erősítését, valamint abban, hogy a közös élmények tovább mélyítik az együttműködés lehetőségét, megismerik egymás kultúráját, életvitelét és hagyományait, ezáltal nyitottabbá és toleránsabbakká válnak.               

Képek a programról                  

Kisfilm a kirándulásról 


2015 © Copyright regulybakta.hu