1.nap:

Minden gyermek megkapta az Erzsébet- program logóval ellátott pólót, amely az összetartozásunkat szimbolizálta. A közös reggeli elköltése után elindultunk a Vásárosnaményi Szilva Termál-és Wellnessfürdőbe. A fürdőn felejthetetlen sport és rekreációs élményeket szereztek a gyerekek. Az egész napos vízben való lubickolás teljes mértékben kielégítette a mozgásigényüket és élvezték a víz adta örömöket. A fürdő éttermében finom ebédet fogyaszthattunk el.

2.nap:

A délelőtt folyamán négy tevékenységen való részvételre volt lehetőség. Ennek megfelelően kézműves foglalkozást, informatikai foglalkozást, mesenézést és játékos sportvetélkedőt szerveztünk. A kézműves foglalkozáson a művészeti nevelésre, a szépérzék fejlesztésére, ízlésformálásra, kreativitás fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. Préselt falevelekkel díszített őszi lámpást készítettek, faleveleket festettek, gyöngyöt fűztek. Az informatikai foglalkozáson sor került a digitális kompetenciák fejlesztésére. A gyerekekaz Okos Doboz digitális fejlesztő programban oldottak meg szókirakó feladatokat, bűvös négyzetben értelmes szavakat kerestek, színezéses feladatokat végeztek el osztályfokuknak megfelelően. A harmadik tevékenység Száva- A szív harcosa című mesefilm megtekintése volt, amely után beszélgettek a mese tanulságáról az önismeret, a szociális kompetenciák fejlesztése érdekében.  A játékos sportvetélkedőn két csapatban folyt a versengés, amelynek során a tanulók belsőleg is motiválttá váltak a feladatok elvégzésére a csapat sikere érdekében.

A délután során kirándulást szerveztünk a baktai erdőbe. A gyerekek rácsodálkoztak az őszi erdő csodálatos színeire, terméseket, őszi faleveleket gyűjtöttek. Kipróbálták az erdei tornaeszközöket és önfeledten játszottak az erdei tornapályán. Ez a délután jelentősen hozzájárult a közösségépítéshez, az egészséges életmódra neveléshez és a természeti értékeink megismeréséhez.

3.nap:

Sor került a második külső buszos kirándulásunkra is, amely nem mindennapi élményt jelentett a gyerekek számára. A közös reggeli után elutaztunk a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolába, amely Nyíregyháza- Sóstóhegyen található. Az egyik foglalkozáson lehetőség nyílt preparált madarak és emlősök, valamint vaddisznóbőr megtekintésére. Beszélgettünk a madárvonulás okairól, a költöző és a nálunk telelő madarakról.

Megvizsgálhatták a gyerekek a galagonya, a csipkebogyó, a nyírfa, a bodza magvait, amelyek fontos táplálékai egyes madaraknak. Szituációs és figyelemfejlesztő játékokat játszottak. A délelőtt fénypontja a madársimogatás volt. Széncinegét és mezei verebet simogathattak meg a gyerekek, miközben Gryllus Vilmos Verebek című dala szólt. Szemtanúi lehettünk egy madárgyűrűzésnek is. Hatalmas élményt jelentett a madárröptetés. A foglalkozásvezető egyenként a gyerekek kis tenyerébe tette a széncinegéket, amelyeket el lehetett röptetni. Majd megtekintettük a madárhálót, amellyel újból befogták az elröptetett madarakat. Egy komplex, élménydús, nagyszerű foglalkozás részesei lehettünk.

A második foglalkozás egy erdei séta volt a helyi természeti értékek felfedezésével. Beszélgettünk az erdészek munkájáról, az erdő megbecsüléséről, tiszteletéről. A foglalkozások után ízletes ebéddel vendégeltek meg bennünket. Kemencében sült kenyérlángost és kakaós csigát fogyaszthattunk.

Ezt követően busszal elutaztunk a Nyírplázában lévő Cinema Citybe, ahol megnéztük a Kis kedvencek titkos élete című 3D-s mesefilmet. Hazafelé utazva beszélgettünk a mese tanulságáról, amely az önismeret fejlesztését, a szociális és együttműködési készség fejlesztését szolgálta.


2015 © Copyright regulybakta.hu