2016 tavasza… az első lépések a iskolai kiskert kialakítására, mely a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium kezdeményezéseként jött létre – kapcsolódva a „Ments meg egy kertet” programhoz.

2016 őszén már az Általános Iskola diákjai is aktívan be tudtak kapcsolódni a feladatokba, az alap kerti munkák mellett komposztálókat építettek raklapokból, gyümölcsfa (körte, alma, meggy, cseresznye, szilva) ültetési munkálatokban vettek részt.

2017 tavaszától már szinte birtokukba is vették a kiskertet az iskolások, délelőttönként technika óra keretében szorgoskodtak a 6-7. évfolyamosok, míg délutánonként önkéntesen ápolták a kertet az alsósok.

2017 az első valódi gyakorló évünk. Vetettünk borsót, répát, petrezselymet, retket, fűszernövényeket, virágokat, dugdostunk hagymát, palántáztunk karalábét. A Szakiskola jóságából a közel 10×20 méteres kiskertnek lett elválasztó kerítése.

Nyári szünetben, amíg gyakorlati időszak van, a szakközépiskolás tanulók őrizték a kertet.

2017-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből elsőként csatlakozhattunk az országos Iskolakert Hálózathoz.

Jövőnk egy madárdalos, igazi organikus tanulókiskert, amihez várjuk a felajánlásokat, adományokat (pl. eszközöket, magvakat, gyümölcsfákat).

 

Tömöri László – biológia-technika szakos pedagógus - tomorilaci73@gmail.com

 

 


2015 © Copyright regulybakta.hu