A tavalyi gyakorlatot folytatva a Fővárosi Nagycirkusz társulata idén is megjutalmazta kitűnő tanulóinkat egy ingyen belépőjeggyel bármelyik előadásának megtekintésére. Intézményünk vezetése a tavalyi évhez hasonlóan ezen a nyáron is megszervezte és biztosította azon kiváló tanulóink számára az ingyenes utazást és felügyeletet, akik nem tudtak szüleikkel eljutni egy előadás megtekintésére sem, ezáltal is segítve diákjainkat abban, hogy éljenek a felajánlott jutalommal. Így 2017. augusztus 18-án 22 diák, szülők és kísérő pedagógusok indultak vonattal Budapestre, hogy megtekintsék a Fővárosi Nagycirkusz Antarktisz gyermekei - Jégbe zárt cirkuszvilág produkcióját. A gyerekek nagyon élvezték a 17 színvonalas műsorszámot, melyben többek közt szerepeltek akrobatikus jégtáncosok, foszforeszkáló zsonglőrök, másodpercek alatt ruhát váltó táncosnő, kézen korcsolyázó artista, egykerekű kerékpáron egyensúlyozó művészek, s természetesen bohócok is. Tartalmas, élményekben gazdag, jó hangulatú napot töltöttek együtt a résztvevők.

Szervező: Baloghné Nagy Szilvia intézményvezető- helyettes


2015 © Copyright regulybakta.hu