14
Mar

Bábelőadás

Írta: admin


  1. március 11-én hétfőn az alsós évfolyamok, részt vehettek „A farkas kincse” című előadáson.

14
Mar

"Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája"
(Szentgyörgyi Albert)

 

A leendő kisiskolások 5 alkalommal vehetnek részt az iskolanyitogató foglalkozásokon. A gyerekek már 3 alkalommal beleláthattak a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola életébe, élvezettel kapcsolódtak be az érdekes feladatokba, kisérletekbe.

Szeretettel várjuk leendő Reguly-s diákjainkat.



  1. március 6-án 5.a és 6.a osztályos tanulóink korcsolyázni voltak Nyíregyházán. Nagyon élvezték ezt a különleges téli sportot.

14
Mar

Pénz7

Írta: admin


  1. március 4-8.

Ezen a héten matematika, kémia órákon valamint a délutáni foglalkozásokon a pénzügyi ismeretekkel foglalkoztunk. Az új belépő 5. és ófehértói osztályok elsőként megismerkedtek a pénzgyártás folyamatával (Hogyan készül a tízezres?). Majd ezen bemelegítő után indultak a többi osztállyal párhuzamosan a Pénz 7 feladatai. Színes, változatos feladatokkal próbáltam felhívni a figyelmüket tudatosságra, megfontolt döntéshozatalra a pénzügyekben. Szerepjátékok, költségvetési táblázat készítés csoportos feladata, szólások és közmondások értelmezése, bankkártya részeivel és pénzfelvétellel kapcsolatos párkereső feladat, a nagyobbaknál kamatszámítás is szerepelt a tevékenységeink között. Rövid videófilmeket is néztünk:

  • A KiberPAJZS Programmal kapcsolatosan, a kvízjáték segít az online csalásokat megismerni, azok ellen felkészülni.
  • A pénz történetéről.
  • Pénzügyek tizenéves korban.
  • A pénz funkciói.
  • Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el?

A legnagyobb érdeklődést a héten az egyik házi feladat váltotta ki: mire költenél el 100 millió forintot? Beindult a fantáziájuk, felsorolták az álmaikat, vágyaikat. Tanulságos és megható volt meghallgatni a beszámolókat.

Baloghné Nagy Szilvia munkaközösség-vezető, programfelelős


14
Mar

„Itt a farsang áll a bál…” 2024. február 22-én iskolánkban megrendezésre került a farsangi mulatságunk. Az alsósok egyéni jelmezben mutatták meg magukat, míg a felsősök osztály szinten készültek közös előadással.


02
Feb

Magyar Kultúra Napja

Írta: admin


 

A Regulyban hagyomány, hogy a Himnusz születésnapján szervezzük meg a Kazinczy-versenyt, mellyel a szép magyar beszédre hívjuk fel a figyelmet. Egyúttal ösztönözzük tanulóinkat a helyes kiejtésre, a megfelelő artikulációra, az értő szövegmondásra, -átadásra, a hallott szöveg értelmezésére – az értelmes beszédre. Gyerekeink nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a kíváncsi vetélytársak és a mindent figyelő zsűritagok előtt kellett helytállniuk; koncentrálni egy versenyhelyzetben, kiállni magukért, előadni egy monológot. Többen első alkalommal szerepeltek, és a megmérettetés előtti magabiztosság az izgalomtól meg-megbicsaklott. Ugyanakkor minden versenyzőt dicséret illet, hiszen vállalták a kétfordulós próbatételt, az

„ismeretlennel” is szembenéztek, és senki sem vallott kudarcot.

 

A 2023/24-es tanévben január 29-én zajlott le az esemény, amelyen két korcsoportban - a tagintézményünkkel együttműködve - 21 gyereket hallgattunk meg. Mindenki készülhetett egy szabadon választható 20-25 soros prózai szöveggel. Ebben a felkészülésben mindenkit segített a magyartanára. Miután érdeklődve végighallgattuk a jobbnál jobb írásokat (Fekete Istvántól és Szabó Magdától Márai Sándoron át Wass Albertig és Szepes Máriáig), a tanulók számára 5 perc állt rendelkezésre, hogy megismerkedjenek az ún. „kötelező” szöveggel.

Az 5-6.-os korcsoportnak Nagy Lajos (70 éve hunyt el) Képtelen természetrajzából „A strucc” című karikatúrát kellett előadnia, a 7-8.-os korcsoport Jókai Mór (120 éve hunyt el) könyvéből, A jövő század regényéből olvasott fel részletet. A baktalórántházi iskola eredményei:

Az I. korcsoportban

 

  • helyezést ért el CSORBA BRENDON (6. a) – felkészítője: Hurja Józsefné Jakab Gréta
  • különdíjas lett: BERKI JÓZSEF (5. a) – felkészítője: Molnárné Dócs Nikoletta A korcsoportban
  • helyezést ért el FAZEKAS VIRÁG (8. a) – felkészítője: Bónis Tímea
  • különdíjas lett: MATOLCSI AMANDA (8. a) – felkészítője: Bónis Tímea Eredményesen szerepeltek:
  • Bakró Evelin, Bakró Jázmin, Jóni József, Lénárt Izabella
  • Horváth Martin, Jónás Viktor, Pataki Jázmin, Pataki Viktória, Varga Tibor

 

 

 

 

 

  1. január 29-én a 3-4. évfolyamos tanulóink iskolánk ófehértói telephelyén mérettethették meg magukat.

 

  1. évfolyam:

 

  1. Vilmányi Milán (3.b) – felkészítője: Szijjártó Nikoletta
  2. Nagy Karina (3.a) – felkészítője: Ungvári Melinda
  • Nagy Tamás Balázs (3.o) – felkészítője: Kapin Zsanett

 

  1. évfolyam:

 

  1. Pop Dorina (4.o) – felkészítője: Laskai-Pető Szilvia
  2. Pataki Larissza Virág (4.o) – felkészítője: Laskai-Pető Szilvia
  • Rézműves Mercédesz Anikó (4.o) – felkészítője: Máténé Kiss Marianna Gabriella

Pataki Lolita  (4.b) – felkészítője: Dobronyi Éva

 

 

Különdíj:  Váci Ádám (4.o) – felkészítője: Máténé Kiss Marianna Gabriella

 

 




19
Dec


2015 © Copyright regulybakta.hu