A Mátészalkai Szakképzési Centrum meghívására 2023. november 22-én iskolánk
16 nyolcadikos tanulója ellátogatott a nagykállói Kállay Rudolf Szakképző Iskola
nyílt napjára. Az intézmény igazgatóhelyettese és egyik tanára néhány héttel
korábban már tartott egy informatív tájékoztatót pályaválasztás előtt álló
diákjaink számára, akik közül sokaknak felkeltette az érdeklődését a Kállay színes
palettája. Azonban a „többet a szemnek” szemléletnek ezúttal is volt hatása.
Az iskolában folyó képzéseket vetésforgószerűen mutatták be az érkező
csoportoknak. A tanulók nemcsak betekintést nyertek a szakképző ágazataiba,
hanem a legbátrabbak ki is próbálhatták az egyes gyakorlati fogásokat. A
bádogosoknál kalapáltak, „sípoltak”; a kőműveseknél térkövet raktak; a
hegesztőknél szimulátor segítségével tanulhattak „vonalban” maradni; a
szakácsoknál palacsintát sütöttek; a kereskedelmi értékesítőknél és a
pincéreknél egész „kirakatot” megcsodálhattak. Minden „állomáson” kállays
gyerekek népszerűsítették a mesterségeket, illetve lelkes és jól felkészült oktatók
informálták a pályaválasztás előtt állókat a szakmák gyakorlati hasznáról, az
elhelyezkedés, a továbbtanulás lehetőségeiről, valamint az intézmény
ösztöndíjprogramjairól.
Tanulóink számára nagyon hasznos volt az iskolalátogatás, hisz így
bepillanthattak a Kállayban folyó munkára, megismerhettek néhány oktatót,
diákot, érezhették az iskola auráját

07
Dec

Lázár Ervin Program

Írta: admin


2023. november 20.-án Intézményünk 5.-6. és 7. évfolyamos tanulói részt vehettek a Lázár Ervin program keretein belül a Magyar Versmondók Egyesülete Garabonciás című előadásán.


07
Dec

Helyesírási verseny

Írta: admin


Iskolánk – hagyományainknak megfelelően - a magyar nyelv napja tiszteletére 2023. november 15-én felső tagozaton megszervezte iskolai helyesírási versenyét, melyen természetesen részt vettek tagintézményünk tanulói is.
5. évfolyamon hét, 6.-on hat, 7.-en nyolc, 8.-on hét diák képviseltette magát.
Feladatuk két részből áll. Először egy tollbamondást írtak, mely - a fenntartható fejlődés jegyében - a lufik környezeti ártalmairól szólt. Majd évfolyamonként egy-egy helyesírási, nyelvhelyességi tesztlapot töltöttek ki, melyek összeállításában valamennyi magyarszakos-pedagógus részt vállalt.
A tanulókat évfolyamonként értékeltük: az első helyezettek oklevelet és jutalomkönyvet, a második-harmadik helyezettek oklevelet, illetve valamennyi résztvevő emléklapot kapott.
 



20
Oct

  1. szeptember 1-jével iskolánk bővült az Ófehértói Általános Iskola telephelyével. Jelenleg 27 alsós tanuló jár az intézménybe. A tanév kezdete óta három programon is részt vehettek a gyerekek:
  • A népmese napja
  • MDSZ nap
  • Pályaorientációs nap

A gyerekek nagyon élvezték az izgalmas programokat, sok szép élménnyel gazdagodtak.

 

 


20
Oct

Október 23-ai Nemzeti Ünnepünk az iskolai hagyományokhoz híven ünnepi műsorral készültek a gyerekek. A 6.a és a 4. b osztály tanulói egy színvonalas megemlékezést nyújtottak az iskolánknak. Köszönet a felkészítő pedagógusnak Hurja Józsefné Jakab Grétának, illetve azoknak a diákoknak, akik rengeteg időt és energiát fordítottak a megemlékezésre. A felkészítő pedagógus a műsor után, a diákokkal tiszteletüket tették, emellett koszorút helyeztek el a baktalórántházai 1956-os emlékmű előtt is.


20
Oct

Egészséges életmód

Írta: admin


Október 19-én a baktalórántházi Egészségfejlesztési Iroda munkatársa, Szilágyi Szofi az egészséges életmóddal kapcsolatban PPT-vel és videókkal színesített előadást tartott az iskolánk tanulóinak. Megbeszélték a helyes kézmosással, arc-, száj-, fog-, haj-, testápolással kapcsolatos tudnivalókat.

 



Az elmúlt évek hagyományaihoz híven megrendezésre került 2023. október 11-én a Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium által szervezett „Fenntarthatóság” természettudományi vetélkedő. Iskolánk csapatát három nyolcadik évfolyamos tanuló képviselte: Fazekas Melissza Virág, Matolcsi Amanda, Bakró Miklós. A csapat neve: Agymenők.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat, élménnyel gazdagon távoztak.



  1. október 4-én nyolcadikosaink közül 18-an látogattak el a nyíregyházi Continental Arénában rendezett pályaválasztási kiállításra. Az eseményen a vármegye legtöbb középiskolája bemutatkozott, standjaik minőségére szavazni is lehetett. Az oktatási intézmények mellett partnerszervezetek, munkaadók is képviseltették magukat. A különböző iskolatípusok pedagógusi és tanulói delegáltjai kedvesen invitálták a nézelődő gyerekeket: az intézményről szóló információs anyagok osztásán túl lelkesen tájékoztatták az érdeklődőket induló képzéseikről, a továbbtanulás lehetőségeiről, az iskola nyújtotta lehetőségekről. Egyes pultok gyakorlati feladatok megoldásába is bevonták a diákokat: hajat fontak, hennát készítettek, süteményt díszítettek, kóstoltak, pelenkáztak, lélegeztettek, sporteszközöket próbáltak, teszteket töltöttek ki. Tanulóink lelkesen járták körbe a csarnokot vissza-visszatérve a számukra legszimpatikusabb kiállítóhelyekre. A rendezvény színpadán nemcsak tombolasorsolás folyt, hanem bemutatkoztak a különféle művészeti iskolák, illetve sportképzések kiemelkedő növendékei, csapatai.

2015 © Copyright regulybakta.hu