21
Jun

„ Mindegy merre járunk, mindig megmaradnak emlékeinkben azok a csodálatos emberek, akik megérintették életünket.”

 

  1. június 16-án többek közt a fenti idézettel búcsúztak iskolánktól ballagó nyolcadikosaink. Úgy gondoljuk ez visszafelé is ugyanennyire igaz. Ők is megérintették a mi életünket, és örökre megmaradnak emlékeinkben.


Június 14-én a 3. A osztály tanulóival biciklitúrára mentünk Nyírjákóra. A Sipos-tanyát látogattuk meg, ahol megcsodáltuk a pávákat. Lovakat és kecskét simogattunk. Ausztrália őshonos madara is a Sipos-tanya lakója. Egy egész emu családot láthattunk, amely különösen elnyerte a tetszésünket. A nyírjákói iskolához is elkerékpároztunk, ahol kipróbáltuk az udvari játékokat. Az osztálykirándulás emlékezetes marad, ez volt az első közös biciklis kirándulásunk. A Baktalórántházi Közösségi Házzal folyamatosan jó kapcsolatot ápol az iskolánk, így Szendrei Henrietta, a közösségi ház vezetője örömmel fogadta a meghívásunkat és velünk tartott ezen a programon.


21
Jun

Seregszemle

Írta: admin


  1. 06.13-án került megrendezésre a Kultúrális Seregszemle Iskolánkban.

Seregszemlén az alsós évfolyamok mutatták be táncos produkcióikat amelyek között szerepelt zumba tánc , fény tánc, öröm tánc. Simon Lejla 1.osztályos tanuló, Tóth Fanni 3.osztályos tanulótól verset is hallhattunk. 

 



  1. június 12-én a 2.b osztályos tanulók kilátogattak a Közösségi Házba. A gyerekek egy felejthetetlen délelőttöt tölthettek el velünk, egy udvari játék keretében.

2015 © Copyright regulybakta.hu