Június 14-én a 3. A osztály tanulóival biciklitúrára mentünk Nyírjákóra. A Sipos-tanyát látogattuk meg, ahol megcsodáltuk a pávákat. Lovakat és kecskét simogattunk. Ausztrália őshonos madara is a Sipos-tanya lakója. Egy egész emu családot láthattunk, amely különösen elnyerte a tetszésünket. A nyírjákói iskolához is elkerékpároztunk, ahol kipróbáltuk az udvari játékokat. Az osztálykirándulás emlékezetes marad, ez volt az első közös biciklis kirándulásunk. A Baktalórántházi Közösségi Házzal folyamatosan jó kapcsolatot ápol az iskolánk, így Szendrei Henrietta, a közösségi ház vezetője örömmel fogadta a meghívásunkat és velünk tartott ezen a programon.


21
Jun

Seregszemle

Írta: admin


  1. 06.13-án került megrendezésre a Kultúrális Seregszemle Iskolánkban.

Seregszemlén az alsós évfolyamok mutatták be táncos produkcióikat amelyek között szerepelt zumba tánc , fény tánc, öröm tánc. Simon Lejla 1.osztályos tanuló, Tóth Fanni 3.osztályos tanulótól verset is hallhattunk. 

 



  1. június 12-én a 2.b osztályos tanulók kilátogattak a Közösségi Házba. A gyerekek egy felejthetetlen délelőttöt tölthettek el velünk, egy udvari játék keretében.


  1. június 8-án megrendezésre került a Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola Nyírjákói Tagintézményében az Alapműveleti matematika verseny. Alsós évfolyamos tanulóink mérhették össze tudásukat. Iskolánk diákjai nagyon ügyesen szerepeltek, sikerült minden évfolyamon helyezést elérniük. Gratulálunk a résztvevő gyerekeknek, s a felkészítő tanítóiknak.

1. évfolyam: I. helyezés Simon Lejla
2. évfolyam: II. helyezés Német Dóra
3. évfolyam: II. helyezés Bakró Benjamin Sytze

3. évfolyam: III. helyezés Balogh Zoltán
4. évfolyam: I. helyezés Berki József

 



A tanév vége közeledtével a 3. A osztály tanulói egy élménydús és mozgalmas napot töltöttek el a Baktalórántházi Közösségi Házban, ahol a program virsli- és szalonnasütés volt. A gyerekek nagyon élvezték. Szuper nap, egy nagyon jó csapattal.



 

Baktalórántházi Reguly Antal Általános Iskola Nyírjákói TagIntézmény-vezető beosztás ellátására beérkezett pályázat


25
May

Fenntarthatósági témahét

 

TANÓRAI PROGRAMOK:

 

Biológia, természettudomány: „LOKÁLIS FLÓRA ÉS FAUNA”

- Farkas Levente: A Nyírség közepén lévő baktai öregerdő című kisfilmjének megtekintése.

A rendszeres séták (terepgyakorlatok) mellett most e videó és az ehhez szerkesztett dokumentum segítségével gazdagítottuk a gyerekek fajismeretét, formáltuk értékrendjüket (és mivel a helyi „kincsünkről” volt szó), erősítettük a lokálpatriotizmusukat.

A megszerzett ismereteket a Redmentában megszerkesztett interaktív feladatban kértük számon.

Matematika: „MIRE SZÁMÍTHATUNK?”

- Bolygónk jövőjének meghatározása becsléssel, számítással, diagram elemzéssel.    

Fizika: „ENERGIAKALAND”

- A megújuló energiák demonstrálása, és egy „okosotthon” bemutatása.    

Testnevelés: „TESZEDD!”

- Szelektív hulladékgyűjtő verseny, mely nem csak a tanulók környezettudatos ismereteit, de az ügyességüket, fizikai erőnlétüket is igénybe vette.

Ének-zene: „BÉKÉT ÉS REMÉNYSÉGET!”

- Énekelj a békéért!     

Rajz: „HÁBORÚ ÉS BÉKE”

  • Tavaszi háborúellenes rajz-hadjárat.

Technika: „ÜLTESS FÁT!”

- Faültetési akció: A Baktalórántházi Erdészettől ajándékba kapott madárberkenye facsemeték elültetése az iskolaudvaron.

Digitális kultúra: „KÉSZ ÁTVERÉS”

- Fogyasztóvédelmi tanácsadás online vásárlás buktatóiról.

Földrajz/Történelem: „VISSZA A JÖVŐBE!”

  • Földtörténeti korok, események megismerése.

Kémia: „KÉK BOLYGÓ”

- A víz tulajdonsága, élettani jelentősége, és védelme (PPT). Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. baktalórántházi telepének meglátogatása.  

Magyar nyelv és irodalom: „KÖLTÉSZET ÉS TERMÉSZET”

- Petőfi Sándor: Az Alföld című tájversének interaktív feldolgozása és rímfaragó verseny a környezettudatosság jegyében.

 

TANÓRÁN KÍVÜLI PROGRAMOK:

 

„VERSENYFUTÁS AZ IDŐVEL” (felső tagozat)

- Játékos ökológia váltóverseny Földünkért, ahol a versenyszámokat a környezettanhoz és a természet védelméhez kötöttük, így a gyerekek nem csak az ügyessége és az erőnléte, de az ismerete is gazdagodhatott e tudományágban.

„SZERENCSEGÖMB” (alsó és felső tagozat)

- Szerencsekerék-játék a Földgömb szimbolikus forgatásával a fenntarthatósággal kapcsolatos fogalomkörben. Alkalmazott linkek:

„MILLIÓ LÉPÉS A FÖLDÜNKÉRT” (alsó és felső tagozat)

- Applikáció segítségével lépés számláló gyalogtúrák az baktalórántházai tölgyeserdőben és Nyírjákóra a horgásztóhoz. Most nem „csak” az iskoláért és nem „csak” a gyerekek!

„FELTÖLTELEK” (alsó és felső tagozat)

- Kupakgyűjtő-szív feltöltő mozgalom.

„EZ A FÖLD AZ OTTHONUNK” (alsó tagozat)

- Rajz- és makett pályázat kicsiknek.  

„LE A CIPŐVEL!” (alsó tagozat)

- Élőkép: Ökológiai lábnyom (drón-fotózás).

 

A program legtöbb eleme versenyszerűen zajlott az osztályok között. Egy versenytáblázatban folyamatosan rögzítettük az elért eredményeket (pontszám, %), majd az első három helyezett osztály jutalomban részesül

       I. helyesés: 7.A osztály

      II. helyezés: 8.B osztály

      III. helyezés: 7.B osztály

 

                                                                                                                          Báki Lászlóné 

                                                                                                                       projektfelelős tanár   

 


24
May

Lázár Ervin Program

Írta: admin


  1. 05 19.- én intézményünk 8. évfolyamos tanulói egy nagyszerű, majd 2 órás előadáson vettek részt a Fővárosi Nagycirkuszban.

A szteppe illata című előadáson délkelet- ázsiai országok művészei bűvölték el gyerekeinket. Egy mesés kereten belül előzenével és gyermek tánccsoportok fellépésével fűszerezték meg a mongol, tadzsik, azerbajdzsán, türkmén csoportok előadását. Betekintést nyertek a fellépők kultúrvilágában is, mint például népviselet, népzene.

A művészek mosolyukkal, arcjátékukkal, szemkontaktusukkal közvetlen viselkedésükkel pillanatok alatt bevonták, elvarázsolták a gyerekeket.


24
May

Az Iskolagyümölcs Program gyümölcs szállítás lezárását követően, a Szatmárkert - Hodász Szövetkezet idén is négy napos kóstoltatást szervez az 1 – 6 osztályos diákok számára. 

A kóstoltatásra kerülő termékek: paradicsom, körte, sárgarépa, uborka.

A gyerekek nagy örömmel kóstolták meg a vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket, majd ezt követően a hozzá küldött tájékoztató füzetben érdekes feladatokat oldhattak meg a tanulók az egészséges táplálkozással kapcsolatosan.

 



Madarak és fák napja alkalmából természetismeret vetélkedőt szerveztünk a 3,4, illetve az 5 és 6. évfolyamon tanuló diákjaink számára. Fő célunk a tanulóink környezeti nevelése, környezettudatos magatartásának kialakítása volt. Az osztályokat képviselő csapatok a feladatok megoldása során megmutatták, hogyan tudják a tanórákon szervezett ismereteiket összekapcsolni az életben tapasztaltakkal. A vetélkedő tanulók és állomásvezető tanárok a délután folyamán egyaránt jól érezték magukat.

Helyezések:

I.  4.osztály csapata

II. 5. osztály csapata

III. 3.b osztály csapata

 


2015 © Copyright regulybakta.hu